Hely:Megkezdődött a Komposztáljunk Otthon program Várpalotán!

Megkezdődött a Komposztáljunk Otthon program Várpalotán!


Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekOldal küldése ismerősnek
2010. április 12-én 15:00 órakor került megrendezésre, a Várpalotai Közüzemi Kft. első uniós pályázatának, a „Komposztáljunk otthon!” programnak a sajtó nyilvános megnyitója.
A rendezvényen a programban résztvevő lakosság és az iskolák képviselői, illetve a városvezetés képviseltette magát.
Helt Tamás ügyvezető igazgató úr megnyitója után, Medve Erika pályázati ügyintéző ismertette a projektet. A pályázatban együttműködő partnerünk az Egészséges Palotáért Egyesület elnöke, Vancsek Ferenc is bemutatta a projektben való munkájukat és az egyesületet.
A rendezvény kiemelt résztvevője a Szabó Kerttechnika volt, akik a pályázatunkhoz az eszközöket biztosították. Előadásukat látványos eszköz bemutató követte, ahol a komposztláda összeszerelése mellett, a pályázat keretében megrendezésre kerülő versenyen elnyerhető aprítógépeket, működés közben is meg tekinthették az érdeklődők.
 

 

Címkék