Hely:Városüzemeltetés
Városüzemeltetés
A Várpalotai Közüzemi Kft. Városüzemeltetési részlege 2009. július 01-től, a város képviselő-testületének felhatalmazása alapján az alábbi, kötelezően előírt szakfeladatok ellátását gyakorolja:
Állategészségügy
Állategészségügyi tevékenység:
Valamennyi településen, amely alól városunk sem kivétel, mindennapos problémát vet fel a gazdátlan, kóbor vagy elkóborolt ebek folyamatos felkutatása, befogása a hivatalos vagy lakossági bejelentések alapján történő intézkedés. E feladat nem csak társadalmi, lakossági érdek, de népegészségügyi szempontból is prioritást kell, hogy élvezzen.
Nagy hangsúlyt fektetünk a befogásra kerülő állatok utóéletére is, együttműködési megállapodás nyújtotta lehetőséget kihasználva, helyi állatvédő egyesülettel együttműködve állatmentési program keretein belül hozunk intézkedéseket örökbefogadási-, illetve adományozási szerződések megkötésére.
A befogott állatokról készült fotókat hamarosan láthatják honlapunkon.
A leírtakon felül, cégünk gondoskodik az éves kötelező védőoltások megszervezésére, lebonyolítására, valamint dögkonténereket üzemeltet, – melyek 2010. január 15. után a Csákány hídi hulladéklerakó telepen találhatóak meg - területünkön fellelt állat eredetű hullák elszállítását követő teljes körű ártalmatlanításra egyaránt.
Járvány megelőző akciók végrehajtásában közvetlenül veszünk részt.
Elrendelt vagy spontán fellépő járványvédelmi segítségadás, szintén ellátandó szakfeladataink közé sorolható.
Feladatainkat, önkormányzatokkal kötött szerződések értelmében látjuk el, Várpalotán jelenleg hétfőtől péntekig 08-16 óráig látjuk el
Gyepmester munkatársainkat elláttuk az általuk kiválasztott, és feladathoz szükséges védőfelszerelésekkel, ezért sem ők, sem a befogásra kerülő ebek nincsenek veszélyben, nem éri őket sérülés.
A gyepmesterek napi irányítása, munkájuk pontos ellenőrzése a köztisztasági csoportvezető feladata.
Szükség esetén bizalommal keresse gyepmester munkatársainkat a +36 30/407 3278-as telefonon munkaidőben, vagy írjon a varosuzemeltetes@vpkozuzem.hu címre.
Kertészet
Kertészeti feladatok
Cégünknél működő, 40 éves szakmai múltra visszatekintő városüzemeltetési részlegünk eredeti magyar és holland alapanyagokból állít elő egynyári és évelő növényeket. Üvegházainkban, lehetőség nyílik az év valamennyi évszakában a növénytermesztésre. Városi zöldfelületek beültetésére saját szaporítású várostűrő díszcserjéket (Ligustrum, Lonicera, Siprea) állítunk elő és megrendelésre telepítünk, többek között rézsűk megkötésére.
Parkok kialakítása, virágok, cserjék kiültetése, ehhez köthető növényvédelmi tevékenység mellett, cégünk gondoskodik az önkormányzat által megrendelt fák, vagy veszélyes fák kivágásáról, a kivágott fák pótlásakor a természetvédelmi igényeknek megfelelően, tájhonos (Querqus, Acer, Sorbus, stb.), városunk szélsőséges időjárásának megfelelő fajtájú új fákat ültet. Szakmai felkészültségünknek köszönhetően, azok jól illeszkednek a város kialakult látképéhez, szem előtt tartva az önkormányzat környezetvédelmi szakembereinek véleményét, és a város lakóinak igényeit is.
Rendezvényekre virágdíszek, asztali és színpad dekorációk készítését is vállaljuk, egyedi igények, egyedi ajánlat alapján.
Cégünk szakemberei dolgozzák ki a város frekventált helyein található virágkompozíciókat, azokat évszakonként megújítva, szabadtéri és egyéb rendezvények, színpadok virág- és növénydekorációjának elkészítésére is vállalkozunk, mindezeket az önkormányzat által biztosított pénzügyi lehetőségek függvényében.
Várpalota belterületén található zöldterületeken, a fűkaszálás elvégzése, a zöldfelületek fenntartása is feladataink közé tartozik. E feladatot is kiajánljuk, rendszeresen végzünk bérkaszálást, parlagfű-mentesítést cégeknek, magánszemélyeknek.
Rövidtávú terveink között szerepel a virágtermesztés és értékesítés szélesítése kistérségi és regionális szintén, városi zöldterületekről származó kaszált fű és a fák nyesedékének irányított komposztálása, palántaföldként történő újrahasznosítása, lakossági zöldhulladék befogadása és komposztálása, zöldszigetek kiépítése.
Kertészeti szakembereinkkel vállalunk továbbá egyéni igényeknek megfelelően kerttervezést, szaktanácsadást, sírgondozást, fák, cserjék beültetését garanciával
E feladatokat a kertészeti brigádvezető, és a kertészeti csoportvezető irányítja napi szinten. Érdeklődjön munkaidőben a +36 88/592 116-os telefonszámon, vagy a varosuzemeltetes@vpkozuzem.hu címen
Köztemető
Várpalota város öt köztemetőjének üzemeltetése is a Városüzemeltetési részleg feladatai közé tartozik.
Az üzemeltetést a 145/1999. (X. 1.) Kormányrendelet és az 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről, a helyi önkormányzati rendelet alapján látjuk el, teljesítve az abban előírt összes feltételt. A Várpalotai Közüzemi Kft, a temetőüzemeltetésből befolyó bevételeit folyamatosan a temetők, és épületeinek korszerűsítésére fordítja, melyről tételesen beszámol a tulajdonos, az Önkormányzat felé.
Új jármű és gyalogos közlekedésre alkalmas utakat építettünk, amelyek összeköttetésben állnak a Szent István úti új urna fallal, amelynek térkövezését, új vízrendszert, és ezen a területen térvilágítást szintén 2009. évben végeztük el.
2010. július elsejétől két fő temetőmunkás segítségével fokozottabban ügyelünk a temető rendjére és tisztaságára.
A helyi temetőkről és temetkezésről szóló rendeletet 2010-ben kétszer is módosíttattuk, így a ravatalozó teljes körű üzemeltetése is a városüzemeltetési részleg feladata lett, és az ebből származó bevételek is városunkat, illetve köztemetőinket gyarapítják. Mi végezzük a temetések előtti ravataltakarítást, a gyászszertartásokon a ravatalozónál történő hangosítást, az első sír megásását, és az elhunytak hűtését, szintén a ravatalozóban.
A hagyományos temetkezési területek bővítésén túlmenően új, esztétikus kolumbárium fal került megépítésre, ahol a megváltási költség tartalmazza a márvány, ill. gránit urna fedlapok költségét is.
A Mátyás király utcában található ún. felsővárosi köztemetőben, és a többi, eddig fel nem mért köztemetőben szintén elkészült a kegyeleti hely hasznosítási tanulmánya, amelyet a közeljövőben kívánunk megvalósítani.
Műemlékvédelmi tevékenységünk körében nagy gondot fordítottunk a temetőben található műemlékek megóvására, ezen belül teljes renováláson esett át a több száz esztendős lélekharang is.
Az alsóvárosi temetőben felújított temetőgondnoki iroda várja a kegyeleti okok miatt intézkedni kényszerült hozzátartozókat, valamint azokat, akik hozzátartozóik sírjait, meg- ill. újra kívánják váltani.
Az iroda nyitva tartása: hétfőtől, csütörtökig délelőtt 9-11-ig, délután 13-15 óráig, pénteken 9-11 óráig.
Az országban az egyedülállónak nevezhető, hazai fejlesztésű temetői szoftvernek köszönhetően már az irodában megfelelő tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a síremlékek pontos helyéről, azok állagáról, valamint az arra feljogosított rendelkezők betekintést nyerhetnek a sírok lejáratának pontos adataira egyaránt.
Kérjük, kísérjék figyelemmel az önök által megváltott sírhelyek, kolumbárium fülkék lejárati idejét. Felhívjuk figyelmüket, hogy ha a lejárati időt követően nem váltják meg, akkor a sírhely, illetve kolumbárium fülke az üzemeltetőre száll vissza, és újra értékesíthető. Érdeklődjön temetőgondnok kollégánknál munkaidőben telefonon:+36 30/407 2140, vagy elektronikus úton, a pongracz.anita@vpkozuzem.hu címen.
Köztisztaság
A városüzemeltetési részleg feladatai közé tartozik, városunk köztisztaságának biztosítása.
Kérjük, legyen ebben partnerünk, és a számtalan helyen található szeméttartó kosárba dobja el szemetét, és erre figyelmeztesse társait is. Ha ön szerint van olyan közterület, ahol indokolt lenne szeméttartó kosarat elhelyezni, jelezze nekünk. Megvizsgáljuk, és ha orvosoljuk a jogosnak mutatkozó igényeket.
Főállású munkatársak irányítása alá tartozik jelenleg 80 fő közcélú munkás, akik az önkormányzat alkalmazásában állnak, viszont konkrét feladataikat a városüzemeltetési részlegvezető, és a köztisztasági csoportvezető határozza meg, éves munkaterv alapján irányítják őket. Nagy szerep jut nekik városunk tisztántartásában, ők végzik a járdák tisztítását, a szeméttároló kosarak ürítését, az útpadkák, szegélyek tisztítását, hordalék mentesítését, a hó és síkosság mentesítés kézi feladatait, zöldterületek kaszálását, a gallyazásból, és fakivágásból származó hulladék, valamint kaszálék összegyűjtését, zöldterületeink és buszváróink tisztántartását, illegális hulladéklerakók megszűntetését, hullott lomb gyűjtését. Közterületeken történő építőipari tevékenységeket: pl. játszóterek, és egyéb utcabútorok, buszvárók, korlátok stb. karbantartását, KRESZ oszlopok és táblák kihelyezését, pótlását, kisebb földmunkák elvégzését.
Fenti tevékenységek mindegyikét képesek vagyunk rövid határidővel, minőségi munkát végezve vállalkozások részére teljesíteni.
Fenti feladatokkal kapcsolatban keressen minket munkaidőben a +36 88/592 116-os telefonon, vagy a varosuzemeltetes@vpkozuzem.hu elektronikus címre írjon.
Mindezeken felül várpalotai intézmények részére rendszeresen nyújtunk segítő jobbot, hulladék elszállítása, rendezvényekkel kapcsolatos köztisztasági feladatok elvégzésével, és egyéb szállítási feladatokat ellátva. Hiszen egy a cél, együtt dolgozunk, megújuló környezetünkért.

